Day 23 - West Omaha (Nebraska)

Wake up. Pack up. Eat. Ride. Eat. Ride. Repeat. Arrive. Accommodation. Eat. Sleep. That’s about my every day. I did not mention drinking, that’s a constant in the background, without mentioning it, it is an obvious and necessary task, not even a task, the most basic action, a havit that occurs sometimes within a few minutes time (I’m at the edge of this insane heatwave that creates record breaking temperature in the midwest). My job before I fall asleep is to have an idea where I’m going to stay in the next day(s). Yesterday, I planned out my route to Chicago, with the stops along the way. If everything goes well (knock-knock) I’ll be in Chicago on the 26th of July. I have to cross Iowa and Illinois first…

The road became a little hilly today and there were some variations in the view. I saw river valleys (with water in them), more trees and meadows, another lovely university town, overall more and more green! 

The campground is alright again. It is still interesting, although not surprising that the whole country is tolerating bikers and campers, rather then actually properly support them. I guess this is the normal in places where a camper must have a 5m long mini-home, with a bed, a shower, a kitchen, probably even a couch. I’m not saying it’s a bad thing, but perhaps a little more minimalism and a little less extravaganza would have a positive impact in the long run on the society, general. I complain about my hot tent, but I’m not sure if the answer is an energy-guzzler (whatever that energy may come from) vehicle. For me, it is a maple tree at the moment. And yes, that is a llama below. And a single wind plant, on the photo I titled “Alone”. 

. 

Kelés.  Pakolás.  Evés.  Tekerés.  Evés.  Tekerés.  Ismétlés.  Megérkezés.  Szállás.  Evés.  Alvás. Nagyjából így néznek ki a minden napjaim.  Az ivást nem említettem, ez állandó a háttérben, anélkül, hogy megemlíteném, ez egy alapvető cselekedet, mi több, már-már reflex, szokás, ami néha néhány percen belül megtörténik (a szélén vagyok  ennek az őrült hőhullámnak, amely rekord hőmérsékleteket hoz létre a középnyugaton).  Az a feladatom, hogy elalvás előtt legyen egy ötletem arról, hogy hol fogok megszállni a következő nap(ok)on.  Tegnap például megterveztem az útvonalat Chicagóba, a megállókkal együtt.  Ha minden jól megy (kopp-kopp), július 26-án Chicagóban leszek.  Először át kell persze kelnem Iowán és Illinois-n…

Az út ma egy kicsit dombosabbá vált és volt némi változatosság a környezetemben.  Láttam folyóvölgyeket (vízzel!), több fát és rétet, egy újabb szép egyetemi várost, összességében egyre zöldebb területeket! Érdekes, hogy egy kis zöld mennyire megváltoztatja az összképet és a tőle nehezen szétválasztható hangulatot. 

A kempingg megint rendben van.  Továbbra is érdekes, bár nem meglepő, hogy az egész ország mondhatni megtűri a bringásokat és a táborozókat, nem pedig ténylegesen támogatja őket.  Azt hiszem, ez a normális olyan helyeken, ahol a kempingezőknek kell, hogy legyen egy legalább 5 méter hosszú mini-otthonuk, ahol van ágy, zuhanyzó, konyha, talán még kanapé is.  Nem mondom, hogy ez rossz, de talán egy kicsit több minimalizmus és egy kicsit kevesebb extravagánsság hosszú távon pozitív hatással lenne a társadalomra, általában.  Panaszkodom a forró sátram miatt, de nem vagyok benne biztos, hogy a válasz egy energiafaló (bármilyen energiából is származzon) jármű.  Számomra jelenleg egy juharfa ad megoldást…

És igen, az ott lent egy láma. Illetve egy magányos szélerőmű. A kép címe meglepően: “Magány” :).