Day 24 - Atlantic (Iowa, not the ocean!)

Crossed another state border!! A few days ago someone told me Iowa shocks most cyclists coming from the west, because Iowa is way hillier then the fairly flat Nebraska, at least the western part of the state, and after riding flat for days and days, all these hills can really surprise someone. So I expected to be hilly and I was ready for it. I expected the heat (but one can never be ready for this…), and I knew what to do. What I wasn’t really ready for is the condition of the road shoulder.Which, a lot of times didn’t even exist. If it did, it was gravel, too deep for a bike to be ridden on it. I had times before where the shoulder was either missing, or was in a bad condition, even in Nebraska. But they were not the majority, at some point they always improved (and sometimes they got even worse before they got better). This morning (to be fair still in Nebraska) I probably chose the only road that didn’t have shoulder whatsoever. And the morning commute around Omaha, believe me made the first 40km more, then annoying. It was borderline terrifying. As a full disclosure, I also have to mention that the the drivers so far were really careful (I still had to jump off the bike a few times and get to the side of the road to let trucks go), but still, when you are in the path of so many over-the-ton vehicles…and as you’d expect this was true for all Iowa so far (except the brand new asphalt near Omaha, for about 10km, it had a proper shoulder, so they can do it…) I was literally looking at my mirror more then anything else. I saw the view a few times and I even stopped to take photos (or a video), but I was surprised how can the appropriate state department not care about the shoulders at all in a state where the oldest multi-day cycling touring event happens every day with over 10.000 participants! I only learnt this a few days ago, it’s called RAGBRAI. Maybe it is one of the reasons the drivers expect cyclists on the toad? 

At the end of the day, I was really tired, but I’m not sure what was more exhausting: cycling 150km through constant hills, heat and unforgiven sun (and wind) or concentrating the mirror, the traffic, calculating when they get next to me, when would I have to go on the gravel, and slow down, when would I have to jump off the bike, etc. The rumble strips that i had to slalom around were just the added bonus for extra points…

Iowa is still beautiful (I think), but definitely we had a rough start…

Átléptem egy másik államhatárt!!  Néhány nappal ezelőtt valaki azt mondta nekem, hogy Iowa sokkolja a legtöbb nyugatról érkező kerékpárost, mert Iowa sokkal dombosabb, mint a meglehetősen lapos Nebraska, legalábbis az állam nyugati része, és miután napokig síkságon tekerünk, ezek a dombok valóban  meglephetnek valakit.  Szóval dombokra számítottam, és fel voltam készülve rájuk. Hőségre is számítottam (de erre soha nem lehet felkészülni…), és tudtam, mit kell tennem.  Amire nem igazán voltam felkészülve, az a leállósávok állapota. Ami sokszor nem is létezett (otthon talán normális, de én Kanadában lehet, hogy hozzászoktam a normális utakhoz?).  Ha igen, kavicsos/murvás volt, túl mély ahhoz, hogy biciklivel lehessen rajta menni.  Korábban is volt, hogy hiányzott, vagy rossz állapotban volt, még Nebraskában is.  De nem ez volt többségben, valamikor mindig jobbak lettek (néha persze még rosszabbak lettek, mielőtt jobbak lettek volna).  Ma reggel (még mindig Nebraskában) valószínűleg azt az egyetlen utat választottam, amelyen nem volt semmilyen leállósáv.  És a reggeli forgalomban, Omaha körül, higgyétek el, az első 40 km-t a leállósáv hiánya miatt több volt, mint bosszantó.  Határosan ijesztő volt.  Persze azt is meg kell említenem, hogy az eddigi sofőrök nagyon óvatosak voltak (párszor még így is le kellett ugranom a bicikliről, és az út szélére kellett állnom, hogy elengedjem a kamionokat), de ettől függetlenül mégiscsak tonnás járművek utjában közlekedek…és ahogy az várható volt, ez az egész Iowára igaz volt eddig (kivéve a vadonatúj aszfaltot Omaha közelében, körülbelül 10 km-en keresztül, megfelelő leállósávval, tehát nem az a baj, hogy nem tudják, mi az…) Szó szerint többet néztem a tükrömet, mint bármi mást.  Néhányszor láttam a környéket, és meg is álltam fotózni (vagy videózni), de meglepődtem, hogy az illetékes szervek ennyire nem törődnek a leállósávokkal egy olyan államban, ahol a legrégebbi többnapos kerékpáros túra esemény rendezik meg minden évben, több mint 10.000 résztvevővel!  Ezt csak néhány napja tanultam meg, RAGBRAI-nak hívják.  Talán ez az egyik oka annak, hogy a sofőrök eddig úgy tűnt, hogy tapasztaltak bringásokkal az úton?

A nap végén nagyon fáradt voltam, de nem tudom, mi volt a kimerítőbb: biciklizni 150 km-t állandó dombokon, hőségen, izzasztó napon (és olykor erős szembeszél en) vagy a tükör, a forgalomra koncentrálás, a gyors döntések, hogy mikor érnek mellém,  nekem mikor kell a kavicsra mennem és lassítani, vagy mikor kell leugrani a bringáról és az út mellé állni stb. A rázósávok, amiket körbe kellett szlalomoznom, csak a plusz pontokat értek a megkerülős játékhoz...

Iowa ettől függetlenül nagyon szép (azt hiszem), de határozottan nem egyszerű a kezdet…